
Második gyermekem születése után kapaszkodókat kerestem a nőiességemben. Valahol útközben eltávolodtam önmagamtól, és újra kellett építenem magam. Szerettem volna, hogy az anyaság mellett – amely életem egyik legszebb és legszentebb minősége – más minőségek is helyet kapjanak bennem és az életemben.
Az évek során többféle jógaórát is kipróbáltam, mígnem egyszer betoppantam egy Nalíni női jógaórára. Már az első alkalom közben éreztem, hogy megtaláltam azt a mozgásformát, amely nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is formálja. A női jóga finomságával és lágyságával visszavezet a természetes nőiességhez, és segít újra kapcsolódni a bennünk rejlő női erőhöz.
A női jógaoktatói képesítés megszerzése életem egyik legjobb döntése volt. Ahogy ez lenni szokott, a tanítványokkal együtt új kérdések, új élethelyzetek és újabb megoldandó problémák is érkeztek. Ez indított el azon az úton, hogy folyamatosan képezzem magam, és egyre több módszert sajátítsak el annak érdekében, hogy a lehető legjobban tudjam támogatni a hozzám forduló nőket.
Azóta számos képzés vált az életem részévé, és ez a tanulási folyamat ma is tart. Számomra fontos, hogy mindig nyitott szívvel, hiteles jelenléttel és egyre bővülő tudással kísérjem azokat, akik bizalommal érkeznek hozzám.

